Ifik: Play ball! 2008.09.01.
  A Fehérép Alcoa FKC ifjúsági csapata a nyári felkészülési időszak utolsó „külön-programjának” a keretében baseballedzésen vett részt. Az alap játékelemek elsajátítása után hárominninges mérkőzést is játszott egymással a két kilencfős alakulat, azonban nem csak a győztesek gazdagodtak – az élmény mellett – egy-egy pólóval és baseballsapkával. »
 
Egyre jobb tapasztalatok a fiatalokról 2008.08.31.
  A hétvégi négycsapatos tornával a Fehérép Alcoa FKC számára lezárult a 2008/2009-es szezon nyári felkészülési időszaka. A Kaproncán két nap alatt lejátszott három mérkőzésről kérdeztük Sótonyi László vezetőedzőt, aki a túra pozitív és negatív tapasztalatait foglalta össze. »
 
Harmadikként zártunk 2008.08.31.
  Közel állt a bravúrhoz a tartalékosan felálló Fehérép Alcoa FKC a BL-résztvevő Buducnost Podgorica ellen a Josip Samarzija Bepo Emléktornán. A Kristina Trishchukot, Kovács Angélát és Petróczi Viktóriát nélkülöző fehérváriak egyetlen góllal maradtak alul a montenegrói bajnokkal szemben, és végül harmadik helyen végeztek a mind mezőnyében, mind a szervezésben igen színvonalas tornán. »
 
Győzelem a Ljubljana ellen! 2008.08.29.
  Pénteki második meccsén kétgólos győzelmet aratott a Fehérép Alcoa FKC a Krim Ljubljana ellen a kaproncai tornán. A fehérváriak hatékony védekezésüknek köszönhetően 16-12-vel zárták az első félidőt, de előnyüket gyorsan leadták a második játékrész elején. Az izgalmas végjátékban 30-29-nél vette újra át a vezetést a Fehérép, és végül 32-30 nyerte a találkozót. »
 
Vereséggel kezdtünk Kaproncán 2008.08.29.
  A kaproncai Josip Samarija Bepo Emléktorna nyitó mérkőzésén a Fehérép Alcoa vereséget szenvedett a házigazda Podravka Vegeta csapatától. A nagy formában játszó horvát bajnokra negyven percig tudtak tapadni a fehérváriak; ekkor azonban Paula Ungureanu bravúrjaival hirtelen hat-, majd az ötvenedik perc körül tízgólosra nőtt a Podravka előnye. »
 

Csak negyedik hely

2008.08.24.
  A Siófok Kupa második napjának délelőttjén a tornagyőzelem esélyét, délután a bronzmeccset is elveszítette a Fehérép Alcoa FKC. A Debrecennel szemben elszenvedett hatgólos vereség azt jelentette, hogy a fehérváriak csoportmásodikként a Spårvägen csapatával mérkőzhettek a harmadik helyért. A találkozó kellemetlen meglepetéssel zárult: a svédek egy góllal legyőzték az FKC-t. »
 
Aki korán kel… 2008.08.23.
  Pekingi idő szerint ideális, magyar idő szerint azonban koránt sem kedvező, reggel nyolc órás kezdéssel rajtolt a Fehérép Alcoa FKC csapata a Siófok Kupán a Hypo Niederösterreich együttese ellen. Az álmos reggelen fölényes fehérvári győzelem született Németh András tanítványaival szemben. »
 
Siófoki túra 2008.08.20.
  Csütörtöktől négy napra a Balaton fővárosába költözik a Fehérép Alcoa FKC. A túra első két napjában edzések szerepelnek a programban, míg szombaton és vasárnap a Siófok Kupán vesz részt Sótonyi László csapata. Az első ízben kiírt tornán a fehérváriakon kívül a házigazda Siófoki KC, a svéd Spårvägen, a BL-döntős Hypo Niederösterreich, a Ferencváros és a Debrecen méri össze az erejét. »
 
Négy trófea egy hétvégén 2008.08.18.
  Csütörtöktől hétfőig mérkőzések sorozatát játszották a Fehérép Alcoa FKC serdülői. A fehérváriak Hódmezővásárhelyen egy, míg Dunaújvárosban két csapattal indultak felkészülési tornákon, és egész kupagyűjteménnyel tértek haza a hosszúra nyúlt hétvégéről. Egy első és két második helyért járó trófea mellett Kaszás Ivett révén egy különdíjat is begyűjtöttek a lányok. »
 
Erények és gyermekbetegségek 2008.08.17.
  A Fehérép Alcoa FKC kifejezetten élvezetes, színvonalas találkozón a végjátékban maradt alul a Podravka Vegeta csapatával szemben a Terszol Kupa 2008 záró mérkőzésen. A meccs és a kétnapos torna tapasztalatairól kérdeztük Sótonyi Lászlót, a fehérváriak vezetőedzőjét. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 következő >>

© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP