A KEK-győztes látogat a Köfémbe 2012.01.14.
  A magyar női kézilabda eddigi utolsó három nemzetközi kupagyőzelméből kettő az FTC (2006 és 2011), egy az Alcoa FKC (2005) nevéhez fűződik – a bajnokság 14. fordulójában a két csapat egymással mérkőzik meg a Köfém Sportcsarnokban, vasárnap 15:30-kor. Az elmúlt tíz évben mind a hazaiak, mind a vendégek hat győzelmet arattak a Fehérváron lejátszott pont egy tucat bajnokin. »
 
„Több volt ebben a mérkőzésben“ 2012.01.12.
  A 30. percig egyik fél sem vezetett egy gólnál többel, így a két csapat őszi, döntetlennel végződő összecsapásához hasonló kiegyensúlyozott küzdelemnek tűnt a Veszprém Barabás KC – Alcoa FKC mérkőzés. Ezt követően azonban folyamatosan elhúztak a hazaiak, ami az FKC hatgólos vereségéhez vezetett. Az okokról és tanulságokról kérdeztük a meccs után Mihály Attilát… »
 
Junior: Két meccset játszottak az ifistáink 2012.01.12.
  A hét elején az Alcoa FKC felnőtt kereténél jelentkező járványos megbetegedés a Veszprém Barabás KC elleni junior mérkőzésen éreztette leginkább a hatását, hiszen a Kuhinkó Vivien, Németh Nóra, Becséri Kitti, Zsigmond Vivien négyest nélkülözni kénytelen – így egyetlen valóban junior korosztályú játékossal felálló – csapatunk 40-27-re maradt alul a házigazdákkal szemben. Ifistáink viszont tízgólos győzelmet arattak! »
 
Oda a veszprémi veretlenségünk 2012.01.11.
  A Veszprém Barabás KC NBI-es tagságának kezdete óta az Alcoa FKC ötödször látogatott közeli riválisához, és négy győzelemet követően ezúttal pont nélkül távozott. A szoros első félidő után a második játékrész eleje döntőnek bizonyult: hiába játszott az újrakezdés után három és fél percig emberelőnyben az FKC, gólt csak a hazaiak lőttek. Az ekkor kialakult különbséget már nem tudták érdemben csökkenteni a fehérváriak, és végül 26-20-ra veszítették el a mérkőzést. »
 
„Megfogyatkozva kell helytállnunk“ 2012.01.10.
  Az Alcoa FKC szerdán 18 órakor a Veszprém Barabás KC vendégeként lép pályára a bajnokság 13. fordulójában. Hogy kinek kedvez majd a játéknap sorszáma, azt előre nem tudni, de az előjelek tekintetében a fehérváriaknak nem hozott szerencsét: a keret több mint felét döntötte le a járványos hasmenés. Pedig eddig mind a négy veszprémi tétmérkőzéséről győztesen tért haza az FKC… »
 
A hét hírei 2012.01.10.
  A hét fotója. A hét fotója. Szerdán Veszprémbe utazunk, vasárnap 15:30-kor az FTC-t fogadjuk! Fotógalériák a Kiskunhalas elleni mérkőzésekről. OSB- és régióbajnoki eredmények. Magyar, dán, német, spanyol és norvég bajnoki eredmények. Cunder.hu programja. »
 
A kapuson mindig sok múlik 2012.01.08.
  A 2007/2008-as szezon utolsó mérkőzésén a Kiskunhalast fogadta az Alcoa FKC, és bár 44 gólt kaptak a vendégek, fiatal kapusuk felkeltette a fehérvári klub érdeklődését. Szikora Melinda azóta az FKC-t erősíti, és szombaton kulcsszerepet játszott az egykori csapata ellen aratott háromgólos győzelemben… »
 
Edzői nyilatkozatok 2012.01.08.
  Az Alcoa FKC háromgólos győzelmével zárult, Kiskunhalas NKSE elleni bajnoki mérkőzés után az a szokatlan helyzet állt elő, hogy a vesztes csapat trénere lehetett elégedettebb tanítványai teljesítményével. A halasi vezetőedzőként először meccselő Dankó Ervin úgy fogalmazott, kellemes meglepetés volt számára, hogy ilyen szoros meccsre kényszerítették az FKC-t. »
 
Felesleges izgalmak 2012.01.08.
  Hiába vezetett az Alcoa FKC a félidőben már 17-10-re a Kiskunhalas NKSE ellen, majd növelte előnyét kilenc gólra is a második félidő elején, a hazaiak érthetetlen visszaesését követően izgalmas hajrában dőlt csak el a mérkőzés, miután 23-23-nál egyenlítettek a vendégek. Az utolsó előtti percben azonban Ana Niksic emberhátrányban szerzett három góljával 29-25-re újra elhúzott az FKC, és végül 30-27-re nyerte meg a találkozót. »
 
Junior: Huszonegygólos győzelmek 2012.01.08.
  Ebben a szezonban másodszor fordult elő, hogy az Alcoa FKC felnőttjei mellett a juniorok és az ifjúságiak is győzelmet arattak ugyanabban a fordulóban – mindkétszer a Kiskunhalas NKSE ellen sikerült a hatpontos játéknap. Ezúttal ráadásul mindkét utánpótlás-csapatunk fölényesen, egyaránt huszonegy góllal bizonyult jobbnak a vendégeknél. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 következő >>

© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2029. február
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP